Vagy akkor megírom könyvben. Egyébiránt nem fogom, szóval azt hiszem, ezt hagyom az utókorra. Igen, ez ilyen "figyeljmárezazéletemtörténetedurvanem?!" sztori lesz. Leginkább az elmúlt négy-öt év, azt hiszem, a többi nem jellemző, vagy nagyon is, mindenkire, adott életkorban.
Azt hiszem, Dével fogom kezdeni. Tudod, van ilyen lista az ember fejében, hogy mi van, ha holnap meghalok, és jajjajj nem tudtam elmondani, meg akire tartozik, az most nem.
Szóval az van, hogy bepánikoltam szerintem. Felébredtem reggel, konstatáltam, hogy bár együtt aludtunk, határozottan nincs mellettem, viszont sms: "hagytam ott pénzt cigire, kulcs a falon", meg hogy "két óra alvás után ugyanúgy állt a farkam tőled. és még most is."
Egyébként most látom, hogy ez július 31-én volt, csak épp négy éve. Lehet, hogy tudat alatt ezzel a bloggal jubilálok? Elég béna.
Szóval jöttek ezek az sms-ek, én meg mondom, pánikban voltam. Hogy most ez mi? Meg hogy lehet, hogy mi egyátalán? Amikor mi soha? - szóval tudod, ilyen, cosmós aggodalmaskodás, hogy tejóég, ez most milyen irányba befolyásolja a kapcsolatunkat?! - hát vízszintesbe leginkább, te hülye picsa.
Oké, beboroztunk, mert épp vígasztaló ivászat volt, valami idióta miatt (róla még nyilván lesz szó máskor), aki kutyába se vett az Efott-on talán, vagy egy másik istenverte zenés-táncos nemi vetélkedőn.
Tehát a felállás: sok pia, kétségbeesés, nyilván roppant mély szerelmi bánat, és (mostanra, már lehet hogy kitaláltad) a legfontosabb barátom, aki valaha, Dé.
Ültünk a teraszon, feltételezem gitározott is, de ezt ne úgy képzeld, hogy romantikus balladákat játszott molban, hanem cicergett egyfolytában, meg én ezt addigra már megszoktam, szóval nem ezért. Hozzászoktam ahhoz is, hogy állatjól néz ki, pláne, hogy együtt röhögtünk a csajokon, akik nyüszítve ugatták a teliholdat miatta. Sütkéreztem a legjobb barát szerepben, mert ezt egy pucér önfotót küldözgető kislány se tudta felülmúlni. Szóval nem is ezért. Nem tudom ezt megmondani neked, hogy évek után miért aznap.
A korlátnak dőlve csókolóztunk, lehet, hogy ölelésnek indult, fogalmam sincs, de arra biztosan emlékszem, hogy nem tudtam eldönteni, ez most jófurcsa vagy rosszfurcsa. Ő azt állítja, egy csomószor lement a Nirvana unplugged, miközben, de én egyszerűen csak nem tudtam elhinni, hogy tényleg csináljuk, szóval ez kiesett. Egyébként is, ki dug már nirvanára?!
Vissza a reggelhez. Összevissza éreztem mindenfélét, de talán nem a megfelelő dolgokat, nem tudom. Vajon mi az ideillő érzés, mármint legjobb barát szex esetén?! A kimenőket nem tartottam meg, de hülyeségeket válaszoltam, és indokolatlanul nem kedveseket. Tudod, amikor zavarban vagy, és képtelen vagy épkézláb módon kifejezni az érzéseidet.
Hazajött meló után, és szerintem egész nap faszkalap voltam. Nem úgy haza, nem éltünk együtt, csak folyton az ikeás kanapén csöveztem, szerettem vele lenni, egyedül lenni viszont utáltam.
Aztán volt pár buli még nyáron, amiről vagy együtt távoztunk, vagy nem, fogalmam sem volt, hogy mifasz van, de közben édeseket írt, hogy "you rock my world" (nem pozőrködés, tudod, idézet a filmből) meg hogy "ide veled!" - baszki, most ahogy olvasom őket, itt bőgök, mint egy hülye.
Nem tudtam értelmesen reagálni ezekre a dolgokra, azt hiszem nagyon féltem, hogy mi van, ha egy szintre kerülök a holmi lányokkal, akikről már írtam ugye, meg hogy nem leszünk többet barátok (jól gondolod, végül így lett), meg hogy majd jól elhagy, és fájni fog, mint az állat, és persze akkor ez érdekelt a legkevésbé, de mégis, hogy mi lesz a nőjével, akit én mutattam be neki, épp azért mert ideális barátnőalapanyagnak tűnt (végül az is lett).
Az egész kábé egy hónapig tarthatott, mert augusztus végén már "hát hiába hívlak?!" üzenet, és pontosan emlékszem, hogy a hívás idején otthon feküdtem, ilyen filmdrámásan néztem, ahogy villog a neve a kijelzőn, nem vettem fel, és bőgtem, mint egy idióta. (hozzáteszem, öt hónapra vagyunk a pszichiátriától, szóval vegyük előjelnek ezt a viselkedést)
Mert egyszer csak elkezdtem rá haragudni, hogy hol volt az elmúlt években, amikor annyira kurvára magányos voltam, és olyan dolgokkal feküdtem össze, hogy később majd nagyon jól fogsz szórakozni, amikor ezeket elmesélem. Miért nem akkor szeretett, amikor azt sem tudtam mit csinálok, és fasztól faszig kóvályogtam picsarészegen? Miért most, amikor - igen, tádáááám, ebben az egy hónapban megismerkedtem egy sráccal, nevezzük Tének, aki jó volt, minden tekintetben, és lelkes volt, és nem volt faszkalács - ez nem aktuális. Szóval kurvára szenvedtem, és sajnáltam magam, és már rendesen utáltam érte, amiért nem akarja nekem megadni az esélyt a fiúval, mert épp most jön elő az érzelmi izéjével.
Intenzíven kommunikálni kezdtem Tével, ugyanakkor volt egy reggel - igen ez pont egy olyan buli volt, amiről együtt távoztunk Dével - amikor csinált nekem kakaóskávét (mondjuk azt máskor is csinált), fetrengtünk az ikea kanapén összeölelkezve, jóbarátokat néztünk , tudod ilyen párkapcsolati vasárnap hangulat, és nagyon-nagyon jó volt, és épp arra gondoltam, francba Tével, ez kell. És beállított Dé nője (azt mondtam már, hogy a padtársam volt gimiben, nem mellékesen? fullgáz), aki tudta. Nem mondta, de tudtam, hogy tudja na. Nem volt semmi furcsa a szituban mikor bejött, ő is megszokta, hogy folyton ott dekkolok, és nyilván nem ölelgettük egymást addigra. De akkor is tudta, és gyűlölt, egyébként jogosan.
És azt hiszem, ez volt a vízválasztó. Lassítva látom magam előtt a kibaszott kínos jelenetet. A barátnő vidám csicsergő (tudod, ilyen idegesen, indokolatlanul magasabb hangon) magyarázatba kezdett arról, hogy tulajdonképpen csak azért jött, mert strandra akar menni Dével, és gondolta, meglepi. Mind a hárman tudtuk, hogy nem ezért jött, csak azt fontolgattuk valószínűleg, hogy akkor ez most lebukás volt-e vagy sem. MInden mondatán érződött, hogy egy hajszál választja el a felelősségrevonástól, csak nem tudná mivel alátámasztani a gyanúját. Azt mégsem mondhatta, hogy "az elmúlt éveket hármasban töltöttem veletek, ismerlek titeket bazmeg, és tudom, hogy kúrtok, pusztán abból, ahogy most hülyén itt álltok". Ránéztem Dére, és értelmet nyert a "leforrázva áll" kifejezés. Láttam rajta, hogy kurvára szégyelli magát, ugyanakkor valahol már ő is tudja, hogy ezzel vége az ilyen reggeleknek, és ezt nem akarja. Nézte, ahogy összeszedem a cuccaimat, én pedig úgy gondoltam, hogy bár az ő párkapcsolati drámájukba nem szállok be, azért teszek felé egy gesztust. Hogy eldönthesse most, ebben a pillanatban. És azt mondtam "persze, menjetek csak, a strand az nagyon jó, én úgyis lépek, Tével találkozom, moziba megyünk". Ő pedig nézett bánatosan, azt mondta jó, és hagyta, hogy kimenjek a lakásból. Én ezt választásnak vettem.
Randizgatni kezdtem Tével, közben egyéb változások is voltak - kirakott a főbérlőm a bulilakásból, majd mesélek róla, és ideiglenesen apához költöztem, a műterembe, a kisszobába, ez később fontos lesz. Dével próbáltunk találkozni néha, de ő szerelmes volt, én pedig mint már mondtam, egyszerre féltem, haragudtam és voltam megsértődve. De azt már akkor is tudtam, hogy nem akarom elveszíteni, csak persze, amíg tényleg meg nem történt, fogalmam sem volt, hogy ez ennyire fontos.
A szeptember-október pokoli volt. Té nagyon lelkesen járt utánam, vele töltöttem egy hétvégét, tetszett nagyon. Dé viszont kiborult, és így utólag már úgy gondolom, hogy imádnivaló dolgokat csinált, de akkor bennem csak nőtt a harag, meg a sértettség.
Volt, hogy egy benzinkútnál teleszórt marcipánszivecskékkel a kocsiban - régi szokásunk volt, hogy a shopból mindig hozott egy szivecskét, ha megálltunk tankolni, de ez most több tucatnyi volt.
Mindig felhozta a dolgot, én pedig folyton csak elutasító voltam, és akkor már azon is felbasztam magam, hogy a barátságunkkal szórakozik, és hogy teheti ezt? A fejéhez vágtam, hogy kurvára nem is szeret, csak nem akarja, hogy valódi pasim legyen Té személyében, mert megszokta, hogy mindig vele vagyok, és önző állat, ugyanakkor neki persze lehet barátnője.
Utólag semmi értelme annak a zűrzavarnak, ami a fejemben volt. De ezek voltak a vezérhangyák:
- miért most, miért nem azokban az években, amikor annyira rá voltam szorulva a szeretetre, hogy bazmeg, bármivel elmentem
- hogy mondhatja, hogy szeret, amikor csak nem akarja feladni a bizarr hármasunkat (ő, nője, én), nem akarja, hogy nekem is legyen valakim
- hogy veszélyeztetheti a barátságunkat egy ilyen múló érzelmi izével
- és konkrétan abban a rettenetes lebukásközeli szituációban miért nem állt mellém
hisztihisztihiszti
szánalmas mi? pláne, hogy mint a mellékelt ábra mutatja, négy év után is azon kínlódok, hogy baszhattam el ennyire - és nyilván azzal a nem titkolt szándékkal írom ezt a cuccot, hogy egyszer majd elolvassa, és megtudja az én verziómat.
"csak azt akarom, hogy tudd, nagyon szeretlek. rossz nélkülünk." "azért rossz, hogy tegnap mi nem. mikor veled a legjobb. veled jó." - írta ő akkoriban.
Szerinted???! Hogy lehet, hogy erre nem dobtam hisztérikusan mindent, és mondtam neki, te az enyém, én a tiéd?! soha nem fogom megérteni
Járni kezdtem Tével, de próbáltuk tartani a megmaradt kapcsolatfoszlányokat Dével azért. És akkor jött a balhé. Aljas, mocskos, rohadék balhé volt.
Hozzá tartozik a sztorihoz, hogy mi abban az évben hangtechnikus suliba jártunk, Dé, egy barátja, meg én. Mint a hülyegyerekek az első osztályban úgy viselkedtünk a szombati tanításokon, Ereklyeként őrzöm a füzeteimet, amik tele vannak behajtott, "titok" feliratú csücskökkel, amik alatt sunapók van, meg cicifasz, és más kedves kis rajzok.
Na szóval, amikor elkezdődött a szerelmi válság, én nem mentem többé a suliba. Késő őszre viszont többé-kevésbé normalizálódott Dével a viszonyunk, elfogadta Tét, és megbeszéltük, hogy együtt fogunk tanulni a vizsgákra. Ez így is lett, és a tanulós este végén ott is aludtam. Nem vele, szigorúan a kanapén, de mégsem éreztem kötelességemnek, hogy másnap, egy tök friss kapcsolatban elmeséljem ezt Tének. Aztán egy este mind jól elmentünk a Wigwamba, és én nagyon boldog voltam, mert Dé beszélgetni hívta Tét, és csak órák múlva kerültek elő. Csodás hangulatban búcsúztunk, de amikor hazaértünk Téhez, láttam, hogy valami nem oké. Kiderült, hogy a beszélgetés során izgalmas, számomra új részletek hangzottak el az elmúlt hónapokról, mint például, hogy Dé úgysem hagyta volna el értem a nőjét, szóval az egész komolytalan volt, vagy hogy valójában én voltam az, aki először szerelmet vallott, ő csak belement a viszonyba, és a legjobb, hogy "látod, Té, még a vizsgatanulás során is nálam aludt, neked meg hazudott, nem szándékosan, csak ez nála ilyen jellemhiba."
Azért tudtam, hogy Té igazat mond a beszélgetésükről, mert felismertem a szavakat, amelyeket Dé előszeretettel használt, lásd jellemhiba - meg mert magától Té nem ismert ilyeneket, jó ez köcsög megjegyzés volt, tudom.
Ma már persze világos számomra, hogy egy megbántott férfi ilyeneket mond, akivel indokolatlanul voltam paraszt, számára (és szerintem számodra is) megmagyarázhatatlan, hogy miért nem kellett ő nekem, és nyilván a hiszti hátteréről sem tudott semmit. Ismételten megjegyzem, hogy itt már csak nagyjából három hónapra vagyunk a pszichótól, de ezt meg pláne nem tudta előre egyikünk sem, szóval a betegség is bejátszott.
Annyit kellett volna mondanom, hogy "bocs Té, amiért nem szóltam az ott alvásról", aztán fel kellett volna hívnom Dét, hogy örülök, hogy együtt buliztunk, és hogy mennyire fontos nekem, vagy mit tudom én. De én persze szokás szerint vérig sértődtem, örjöngtem gyakorlatilag, hogy mondhat rólam ilyeneket?! Egyszóval képzelheted, hogy innentől milyen stílusban zajlott a kommunikáció közöttünk. Aztán egyszer csak már semmilyenben, és a telefonom tanúsága alapján decemberben már egy szót sem váltottunk egymással.
Ez volt tehát a 'szexeltem a legjobb barátommal, majd minden elromlott' című történetem, folytathatnám az ezt követő időszakkal, hiszen eljött a 2009 és a pszichó, de azt hiszem végig kéne vennem, hogy az ezt megelőző történések milyen ok-okozati összefüggésben állnak egymással. Olvasd, ha van kedved.
